|
|
Zenészként szívesen vállalkozok különféle fellépésekre, szívesen megyek segíteni a Schweitzer Zenekarba (Óbuda), vagy a
Koncertmuzsika Zenekarba (I. kerület).
Külön öröm számomra, hogy lánykáim is szívesen muzsikálnak. A profiszámba menő fuvolázásuk mellett mostanában gitározástól, éneküktől
öröm otthon lenni.
2009-ben létrehoztuk a Triola Fúvósegyüttest Simándi Évával (fuvola)
és Sáska Gáborral (fagott). Szívesen megyünk iskolákba hangszerismertetőt tartani,
vállalunk különféle rendezvények zenei aláfestését (esküvő, egyéni rendezvény,
kiállításmegnyitó, ...). Több helyszínen vállaltunk már önálló hangversenyeket. A
hangversenyeken mindig rövid bevezetőt mondunk a művekhez, hogy segítsük annak
befogadását. Legnagyobb élményünk a Bach Háromszólamú invencióinak az együttesre való
átültetése, majd a Goldberg-variációk játszása. Ebből később önálló estet is
készítettünk: „Szereti Ön Bachot?” A kis képecske is ehhez emlék.
Azóta több, különböző témájú hangversenyünk született: Triolával a klasszika
korában, Zenei utazás korokon át, A Francia Hatok, Szórakozás
korokon át a Triolával, ...
Az együttes honlapja itt
található. Elkészítéséért Tóth Attila barátomat illeti a köszönet.
Következő koncertjeink:
Jelenleg nincsen koncert.
Kottalapok munkához:
- 5x3 soros A4-es üres papír.
- 4x3 soros A4-es üres papír.
- Sima, A4-es üres papír.
| |